Muzsikaszó nélkül

Jávor Pál meghalni tért haza.
Keresztbe font karral, fáradt mosollyal áll az Arlberg expressz ablakánál. Jávor Pál és felesége 1946 októberében Amerikába indult. „…nem meggazdagodni megyek…, hanem hogy százezer dollárt hozzak haza a magyar gyerekek részére és előadássorozatot tartsak Magyarországról és kimélyítsem kapcsolatainkat az amerikai magyarokkal.” (Színház, 1946/39)

 Nagy Ferenc miniszterelnök pártolta fél évre tervezett útját. Előtte Petru Groza román államelnök meghívására három hónapig Romániában turnézott: hálókocsi, inas és csendőrkíséret, fürdőszoba a vonaton. Egy vagon só is a honoráriumhoz tartozott „az öreg magyar színészek” javára. Voltaképp szülőföldjét járta, mint korábban, karácsonyi kis versében írta: „Aradról jötten kis kosárral, / Keserűséggel telt pohárral! / Pályaudvaron háltam este / Kíntól, nyomortól összeesve / Kóboroltam a pesti járdát.” (Film Színház Irodalom, 1940.)

A Gestapo listáján

Tamási Áron a Hullámzó vőlegényt írta, s Jávorra gondolt a lélekben megújuló fazekasmester szerepében. Major Tamás, a Nemzeti igazgatója könnyen elháríthatta: Jávor Amerikába utazik! Tavasszal a Művész Színházban A makrancos hölgy Petrucchióját alakította, mint Márkus László­ jellemezte: „Bikaerős, gátlástalan, vad örömmel élő reneszánsz ember” (Színház, 1946/14).
Jávor 1935-ben került a Nemzetihez, nyilatkozataiban sistergő indulattal véleményezte a háború utáni színi helyzetet, de Majorról és a Nemzetiről szava se volt.
1935-ben forgószelet vetett ­Németh Antal kinevezése a Nemzeti élére, aki a Vígszínház jeleseit, Somlay Artúrt, Makláry Zoltánt és Jávor Pált is szerződtette „Végre levethetem a szmokingot” – mondta, de az első időben jobbára régi jelmezébe kényszerült.
Igazgatójával meg-megújuló viaskodásba bonyolódott a folytonos filmezés engedélyezéséről.
Jávor 1929-ben a Csak egy kislány-beli szerepével kezdte filmes életét, s aztán hol zsinóros ruhában, máskor huszármentében, vagy éppen elegáns úrként csizmában és lakkcipőben férfias bájával, tekintetével hódította meg az országot.
1935-ben öt filmben játszott, közte a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Balázsát, amely majd a Nemzetiben is hatalmas siker (1941), s nagyváradi vendégszereplése városmozdító esemény. 1937-ben tíz filmet forgatott, ’38-ban hármat, ’39-ben hatot, s 1942-ben tizenkettőt, 1944-ig hetvenkettőt! Noszty fiú, Úz Bence, Halálos tavasz, Dankó Pista. Immár minden pestiek Palija, az országnak „A Jávor”.
A Nemzetiben János vitéztől A falu rossza Göndör Sándoráig és a Peer Gyntig sorakoztak a főszerepek. Németh László a Nóra Rank doktoráról írta (1941): „Egy éven belül talán negyedszer lep meg mint nagyigényű jellemszínész.” (Európai utas)
Tamási Csalóka szivárványának (1942) meghasonlott Czintos gazdáját így látta Keresztury Dezső: „A szerep teljesen és tökéletesen lenyűgözte ezt az egyenetlen színészt: fölülmúlta önmagát. A részletekben való erőteljessége mellett nagy pontossággal tudta kidolgozni a gazdagon árnyalt alak egységes profilját.” (Árnyak nyomában)
Halhatatlan giccs, mondja A kaméliás hölgyre Keresztury (1943), aki az előadás frakkos Armand Duvalját kritizálta: „nehézkes” volt és „lompos”. A német megszállást követően, 1944. március 24-én Armand szerepében Jávor végleg búcsúzott a Nemzetitől.
Már korábban se fékezte politikai indulatait; 1939-ben A dunai hajós bécsi forgatásáról zsidó feleségének, Olgának a náci zaklatás folytán haza kellett utaznia.
Jávor dúltan dolgozott, folyamatosan és hangosan véleményezte az osztrák közéletet, nemzetibeli társát, Kiss Ferencet nem szívelhette, mert 1939-től a kamara uraként a magyar színészet gyalázatos szelekcióját diktálta. 1944 telén Kiss szobrát összetörte a színházban.
A kamara áprilisi ítélete: Jávor sem színpadon, sem filmen nem szerepelhet! A nyilas lapok hazaárulózták, Jávor a Gestapo listájának elején szerepelt. Fogház, majd irány Sopronkőhida!
Naplójában (Egy színész elmondja) december 24-én ez áll: „Bajcsy-Zsilinszky egy rezdüléssel sem árulta el, hogy tudja: meg kell halnia. »Isten mindent hall és mindent lát, éljen Magyarország!« Ezek az utolsó szavai. Nem volt kéznél hivatásos hóhér. Egy foglár, dilettáns artista, valami hasbeszélő és egy másik pribék végez vele, huszonöt-huszonöt pengőért… A karácsony este megrendítően szép volt. Kinek mije volt, mind a közös asztalra tette.”
A Kőhidára internált Mindszenty József meglátogatta Jávorékat: „Hozott egy csöppnyi karácsonyfát, két-három égő gyertyával és almát, diót és karácsonyi tésztát. Ilyen hangulatban énekeltük el a Menny­ből az angyalt, a Himnuszt és csendesen lefeküdtünk.”
Olgára gondolva szilveszteri soraiban áll: „…az a melegség él bennem, ha otthonunkra gondolok, amit csak ott talál az ember, ahol szeretet öleli át a családot… Milyen a parfümöd illata?” Aztán (1945. március 4.): „Égetjük magunkat. Csak a magyar tud ilyen következetlen és kegyetlen lenni a fajtája iránt, ahogy mivelünk elbántak.”


Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga otthonuk teraszán 1958-ban

Major Tamás lapít

Közeledett a front. Gyalogmenetben, majd vagonban nyomorogva-éhezve az alsó-bajorországi Tannba érkeztek. Április végén a „sakállá vedlett embertelen” Barcsay Ákos és bandája eltűnt, mert az amerikaiak felszabadították a vidéket.
Június 8-án öröm a várakozásban: Pestről Péter Gábor kenyérrel és Major Tamás üdvözletével érkezett. A politikai rendőrség hírhedett alakja szimatúton járt, hogy a hazatérő magyarok személyéről tájékozódjon. 1945. július 12-én felesége érte utazott, és 19-én Jávor hazaérkezett.
Három hét múlva tapsorkán ünnepelte a Csodabár bemutatóján. Forgatott is, itthon utoljára, A tanítónő ifjú Nagy Istvánját játszotta – huszonöt dollárért, mert a vállalkozó eltűnt, és nem fizetett.
És a Nemzeti? Major Tamás lapított, nem kereste, ha az újságban kérdezték, mellébeszélt. Oka mára tisztult: a Nemzeti kiválóságaitól, a „sztároktól” változatos ürüggyel igyekezett megszabadulni.
Kommunista színházat hirdetett, s félt az önpusztításig igazmondó Jávortól. Építette az ellenálló önmítoszát, de ha a Gestapót szenvedett Jávor visszatér a Nemzetibe, a direktor hősi volta kihűl a társulat előtt.
Amerika nemcsak a sikerek, hanem a csalódások földje is. Az 1939-ben távozott Kabos Gyulát 1941-ben elvitte a szíve. Jávor hasonló mélységbe jutott. Kiderült: becsapták a szerződéssel.
A nevére tákolt truppal haknizott: „Hogy én mit állok ki, azt csak a Jóisten tudná megmondani” – nyilatkozta 1947 áprilisában. Társaival a Nékem olyan asszony kell-féle dalizással éltette a honfibút.
Sárossy Szüle Mihály társulatvezetőként megírta a színész amerikai éveit, ebből kitűnik: az 1948-as emlékévben a János vitéz mellett a Falu végén kurta kocsma címen eszkábált népszínművel ünnepeltek. Két autóval, tetőn a díszletek, jelmezek; naponta sokszor nyolcszáz kilométert is utaztak, ócska termekben játszottak, kora reggel pedig indultak tovább. A hajszát másként nem lehetett elviselni, mint itallal érzéstelenítve.
Hollywooddal is próbálkozott, kedves filmes barátok segítették volna, de gyönge angoltudása és ittassága is riasztotta pártfogóit. A nagy Caruso című filmben oly kínlódva dolgozott, hogy epizódnál is kisebbre vágták jelenéseit.
Vágyta a hazatérést, vágyta a Nemzetit, már a Rákosi-diktatúra se riasztotta: 1949 júniusában felhívta Major Tamást, néhány percet beszéltek, majd Jávor szótlanul magába zuhant: nem kellett a hazának, a Nemzetinek!
A belügyi irattárban található egy levél másolata, amelyet 1952. február 12-én írt egyik pesti barátjának: „Én nem értem, hogy Major és Gobbi miért nem becsülik meg bennem a tisztességes viselkedésemet. Én más beállítottságúnak születtem és elhagytam az országomat egy rendes és becsületes múlt után. Én nem nyaltam a seggit Horthynak, mint Majorné Papp Mariska és Gobbi művésznő, mikor Bajor Gizihez meg volt híva és a lovastengerész család is együtt volt. Viszont a hazámat ma is úgy szeretem, mint akkoriban.” (ÁBTL 3.2.5. 08-018/1)
Álmodott a villája kertjében álló négy nyárfával és a Nemzetivel, s megszépültek a pesti–budai éjszakák. Amikor filmezés után betért a Trombitásba, itta a fröccsöket, húzatta a cigánnyal, s éjjel kettőkor a főpincér Olgát hívta: jöjjön a művész úrért!
Nem élhetett muzsikaszó nélkül. Kései rágalom, amelyet a többszörös ügynök, az ötvenhatban távozott Székely András állított, miszerint Jávornak a zsidózás miatt kellett elhagynia Hollywoodot. (Magyar Nemzet, 2008. február 16.)
A nyilasok üldözöttje, zsidó feleséggel? Izraelbe is hívták Liliomot játszani 1956-ban.
Tizenegy esztendő: átitta, átszenvedte az amerikai éveket.
ÁVH-s iratokból tudjuk: Jávor izraeli vendégjátéka idején találkozott a hazai külügy emberei­vel, akik új életet ígértek. Hajlandóságát a forradalom lassította. Érkeztek a menekültek, s Jávor a Camp Kilmer-i befogadótáborban dolgozott. Több hazatérő elmondta: sötét szemüvegben is felismerték Jávor művész urat, aki a személyi adatokat jegyezte.
Családi bonyodalmak és a hivatalos iratok tisztázása után Kanadából 1957 novemberében feleségével a Báthori gőzösön Gdańskba hajóztak, onnan vonattal utaztak Pestre. A Keletiben Uray Tivadarral az élen kisebb társaság várta.
A villájukra várva a Margit-szigeten laktak (csak márciusban költözhettek vissza a villába), s a Jókai Színház tagjaként próbált egy hitvány vígjátékot, címe: Szegény jó Márton (1958. január 22.), ezt a pesti folklór Szegény jó Jávorként emlegette.
Kellett a pénz, haknitruppal járta az országot. Lőte Attila Debrecenben hüledezve látta: „egy kis kopott trónuson […] sápadtan, betegen ült, s fakó, tompa rekedt árnyalatban” egy monológba kezdett. A közönség várakozása hangos szitkozódásba fordult, s végül lement a függöny.

Most van a nap lemenőben

1958 júniusában operálták, de szeptemberben már újra a gyomrára panaszkodott – és igazgatójára, Simon Zsuzsára: „Az idegeim nem bírják ezt a nőt.” Maugham A királyért című darabjának a premiernapján (1958. december 20.) feleségét szívtrombózissal kórházba szállították.
Barátjával tudatta: állandóan sírós hangulatban van! Simon Zsuzsa, akit a főiskola sztálinista rektoraként Csurka István novellában is megírt, s majd a későbbi idők diákjainak drága Zsuzsa nénije, igazgatóként gyalázatosan bánt beteg színészével.
„Maga csak volt Jávor úr”! – közölte pökhendien. „Vérzik a szívem magam miatt. Ha én ezt előre látom, akkor veletek töltöm a karácsonyt… Irtó marha voltam, amikor Kanadát otthagytam.”
Jávor Pál megbánta, hogy hazatért. „Egy tisztes őszes halánték…” énekelte a Kamara Varietében, s az Örök szerelemben Széll Kálmán miniszterelnököt alakította (1959. április 17.). Horváth Teri írja: kedvesen, szeretettel beszélt vele, az előadások után hazavitte kocsiján.
A szünetekben fagylalttal enyhítette gyomorfájdalmát, de a Sóbálvány című film főszerepét már nem vállalhatta. Május 11-én újra megoperálták. Még játszotta az életet, de készült a végső búcsúra.
Jávor-életrajzában Bános Tibor hallgat arról, hogy Jávor papot szólított magához, s kérte, látogassa gyakran. „Beszéljen sokat Jézusról, szeretném pótolni mindazt, amit életem folyamán elmulasztottam” – mondta.
Gyakran olvasta a Szentírást, s mint papjának említette: „Meggyőződésem, hogy csak Krisztus evangéliuma mentheti meg ezt a megtévedt világot.” Sokat aludt, morfium enyhítette szenvedését. Egyszer letámogatták a kórház kertjébe, ahol két cigány muzsikált; „Most van a nap lemenőben…”
Egy üveg borral köszönte a vigasztalást. Aztán bocsánatkérésre Kiss Ferenc kért találkozót, s vélhetően aczéli parancsra június 5-én Major Tamás a Nemzetibe szóló szerződést adott át.
Önemésztő örömében mondta: „Súlyos betegségem minden szenvedését engesztelésül készséggel vállalom saját vétkeimért, eltévelyedéseimért s minden magyar testvérem istentagadásáért.” Augusztus 14-én hajnalban egy sóhajjal örökre távozott. Két hétig újra a Nemzeti tagja volt.
1959. szeptember 9-én a krisztinavárosi templomban rekviemjén a lelkiatya Jávort végrendeletével búcsúztatta: „Nagyon kérem, hogy halálom után szószékről hirdesse művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni, hogy egyedül igaz érték itt, ami odaát, az örökkévalóságban Isten színe előtt is az, mert van örökkévalóság, van lélek, van örök élet.”
Jávor Pál megszenvedte sorsát. Kivételes ember volt, és magyar.
Ablonczy László - www.magyaridok.hu

Megjegyzések